"Alku..."
6.rész
Hirtelen lefagytam... Most mi van? Még én se tudom... Eltoltam magamtól Marko-t és a szemébe néztem...
-Ez valami varázslat, vagy mi?
-...
-De miért nem mondtad, hogy erre számítsak?
A könnyei kicsordultak... Megölelt majd megszólalt.
-Tudod... Nekem ugye nem volt gazdám... Vagyis volt... De csak kísérletezésre használtak... Hogy az állatokat emberekké változtassák... De mindig hiányzott valami... Nem tudom, hogy miért most, de átváltoztam...
Ez szörnyű... Hogy képes néhány ember ilyesmire... Ha tudom... Sokkal jobban meg tudtam volna érteni, hogy miért tart távolságot... Mitől félt a legelején...
-Ne haragudj... De...- erre felfigyelt- Hogy oldjuk meg az ittlétedet?- nem azért váltottam témát, mert nem voltam kíváncsi a múltjára, de láttam rajta, hogy ez egyszerre sok volt. Nem akartam ilyen hirtelen feltépni a sebét.
-Öhm... Nem tudom...- szipogta...
És ekkor eszembe jutott valami... Jó teste volt, tehát megoldható... Egy családtagtól egy szívesség, Egy nadrág és egy alsó...
A terv:
Adok Marko-nak egy alsót, egy nadrágot, megcsinálom a haját lefényképezem, ezzel a profillal csinálok neki egy facebookot. Megkérem a nagynénimet, hogy mondja, egy kedves ismerősének a gyerekét elküldték otthonról, mert bukott, és szüksége lenne egy ideinglenes otthonra ahol élhet. (már ha beleegyezik a nagynénim...)
-Hogy jut ilyen az eszedbe?!- kérdezte felháborodva- És ez olyan a fiúk között, aki tudja magáról, hogy jól néz ki... A profilja alapján...- lehet rossz ötlet volt félmeztelen profilt beállítani...
-De nagyon közel áll hozzám és szeretnék neki segíteni, de engem biztos elutasítana anyu...
-...- gondolkozott- Na jó... Ma este felhívom... De! ma meg fogom ismerni, hogy tudjam a szándékait!
-Köszönöm Sarah nénikém!
-De!- ez már rosszul hangzik...-Ha nincs meg benne az, ami kell, és csak az csillog a szemében, aminek nincs helye a házatokban, nem érdekel hogy mi lesz vele!
-Értettem nénikém... Köszönöm az esélyt...- már félek...
-Ez valami varázslat, vagy mi?
-...
-De miért nem mondtad, hogy erre számítsak?
A könnyei kicsordultak... Megölelt majd megszólalt.
-Tudod... Nekem ugye nem volt gazdám... Vagyis volt... De csak kísérletezésre használtak... Hogy az állatokat emberekké változtassák... De mindig hiányzott valami... Nem tudom, hogy miért most, de átváltoztam...
Ez szörnyű... Hogy képes néhány ember ilyesmire... Ha tudom... Sokkal jobban meg tudtam volna érteni, hogy miért tart távolságot... Mitől félt a legelején...
-Ne haragudj... De...- erre felfigyelt- Hogy oldjuk meg az ittlétedet?- nem azért váltottam témát, mert nem voltam kíváncsi a múltjára, de láttam rajta, hogy ez egyszerre sok volt. Nem akartam ilyen hirtelen feltépni a sebét.
-Öhm... Nem tudom...- szipogta...
És ekkor eszembe jutott valami... Jó teste volt, tehát megoldható... Egy családtagtól egy szívesség, Egy nadrág és egy alsó...
A terv:
Adok Marko-nak egy alsót, egy nadrágot, megcsinálom a haját lefényképezem, ezzel a profillal csinálok neki egy facebookot. Megkérem a nagynénimet, hogy mondja, egy kedves ismerősének a gyerekét elküldték otthonról, mert bukott, és szüksége lenne egy ideinglenes otthonra ahol élhet. (már ha beleegyezik a nagynénim...)
-Hogy jut ilyen az eszedbe?!- kérdezte felháborodva- És ez olyan a fiúk között, aki tudja magáról, hogy jól néz ki... A profilja alapján...- lehet rossz ötlet volt félmeztelen profilt beállítani...
-De nagyon közel áll hozzám és szeretnék neki segíteni, de engem biztos elutasítana anyu...
-...- gondolkozott- Na jó... Ma este felhívom... De! ma meg fogom ismerni, hogy tudjam a szándékait!
-Köszönöm Sarah nénikém!
-De!- ez már rosszul hangzik...-Ha nincs meg benne az, ami kell, és csak az csillog a szemében, aminek nincs helye a házatokban, nem érdekel hogy mi lesz vele!
-Értettem nénikém... Köszönöm az esélyt...- már félek...
