1.rész

A történetem...

1.rész

Szia, az én nevem... Kit álltatok... Még csak nevem sincs... Egy feket tini (kan) macska vagyok, mióta az eszemet tudom, kísérleteznek rajtam...

-Carl! Add be annak a rohadt macskának a szert!

-Oké, oké...- már jött a kezében egy fecskendővel- na cicus, majd ettől ember leszel!

Hát igen... Engem és az itteni társaimat emberré akarják átalakítani, vizsgálatok miatt... Hogy hogy viselkednénk ember ként... Hogy meg maradnának e a szokásaink... Mit tennénk ember ként... És, az anyag már mg van csak valami hiányzik belőle... De nem tudják mi... Ezért úgy vannak vele, hogy felkészítenek rá minket azzal, hogy minden nap beadnak valamennyit... Mindig máshogy... Néha fecskendővel, máskor étel formájában... De leggyakrabban beleöntik a vizünkbe... Bár... Én már szinte nem is eszek, mert nem akarom túlélni a holnapig... Sokszor gondolkodtam rajta, hogy milyen lehet a külvilág... Az embereket messziről elkerülném... Segítenék a hasonló helyzetű állatoknak... De tudom, hogy innen nem fogok kijutni... Soha... Pedig nagyon szeretnék...

-Miért nem akarsz ember lenni cica?

Hogy miért... Talán, mert mindtől undorodom... 

-Tudod cica, többet kellene enned... Nagyon vékony vagy...

Akkor se fogok.

Így telnek a mindennapjaim... Addig a bizonyos felszabadulási napig...

Észre vették az állatvédők, a rajtunk való kísérleteket, fel is jelentették ezt a helyet... Másnap jöttek az állatmenhelyről... Hogy otthont találjanak nekünk, de engem véletlenül itt hagytak, mert én voltam az a kísérleti alany, akit másik helyre raktak külön... Meg kellett volna halnom, de amikor vitték a társaimat, az egyik fémkalitkát leejtették, és kitörték a rácsokat... Szabad voltam... El se hittem... Amint elmentek, kiszaladtam a külvilágba... Szívtam a friss levegőből... Minél mélyebbeket, annál jobban élveztem... De... Észrevettem egy kicsi embert, amint felém közelített... Elkezdtem fújtatni. Engem nem visznek már sehova se! Elkezdett sírni, majd megszólalt...

-Anya! Miért nem hagyja a cica, hogy megsimogassam?

-Inkább hagyjad! Biztos beteg szegény.

-Ó de kár... Akkor szia cica!

Cica... Na igen... Még csak nevem sincs... Nagyon éhes vagyok... Mit ehetnék? Megyek, keresek valahol valami ételt... Láttam egy hetes boltot, ahonnan emberek jöttek ki hússal a kezükben... Bementem amikor nyitva volt az ajtó, és körülnéztem... Életemben nem láttam ennyi húst... Azt se tudtam mi micsoda, de mindet megkóstoltam volna...

-Sicc!-jött egy ember... Azt hiszem ki akart küldeni... Majd megnézett közelebbről...-Hogy néz ki szegény... Na gyere, van valamennyi törmelék...
Nem akartam vele menni, nem fog elkapni, nem is mentem, erre csak fintorgott, majd bement. Nem sokkal utána visszajött valamivel a markában... Letette elém.
-Bocsi cicus, most csak ennyi van...
Megszagoltam... Nem tűnt úgy, mintha bármi lett volna benne... Belekóstoltam... Finom volt. Nekiálltam, gyorsan meg is ettem. Az embert végig figyeltem... A végén mosolygott.
-Ízlett?
Erre a kérdésre nem reagáltam semmit, csak mentem volna, észlelte a szitut, ki is engedett...
Mentem felfedezni a világot... Amit kaptam nagyon kevés volt, de már nem voltam olyan éhes... Elmentem arra amerre láttam, kezdett beesteledni... Én meg egyre jobban éhes lenni... Már homályos volt minden, szédültem... Egy érintést éreztem, lágy volt és meleg... Felnéztem, egy szempár volt... De ez nem olyan volt mint a többi... De... Ez egy ember! Arrébb ugrottam, majd fújtattam, de nem ijedt meg... Én viszont annál jobban...